Kefíres, vagy hidegen kelesztett lángos


Más néven hűtős lángosnak is nevezik, mert a tésztája akár egy hétig is eltartható hűtőszekrényben.
Azért ezt a fajta lángost szeretem készíteni, mert nincs vele annyi baj, nem kell várni a kelesztgetéssel, előző nap elkészítem és másnap, harmadnap kisütöm. Nekem általában el is fogy pár nap alatt, nem tart egy hétig.
De természetesen lehet sütni belőle akkor is, amikor dagasztom - kiveszek belőle annyit, amennyit ki akarok sütni - a többit pedig hűtőbe rakom. Ezt kb kétszeresére kelesztem,  gömböket szaggatok, így is még kelesztem és utána sütöm ki. Szerintem jobb ami lassabban kel meg, tehát a hűtős változat.

Hozzávalók:
1 kg liszt
2 dl tej
6 dl kefír
5 dkg élesztő
3 tojás
1 evőkanál só
1 tk kristálycukor

Elkészítése:
Az élesztőt felfuttatom a 2 dl langyos tejbe, amibe előzőleg beletettem a cukrot. A liszthez hozzákeverem a megkelt élesztőt, majd a tojásokat, sót és a kefírt. Jól összedolgozom, hólyagosra dagasztom. Mikor már jó a tetejét liszttel meghintem, letakarom és hűtőbe rakom.  Nagyobb tálba érdemes tenni, mert duplájára kel.
Másnap annyit veszek ki belőle, amennyit meg szeretnék sütni. Majd olajos kanállal gömböket szakítok, két kézzel  széthúzogatom kerek formájúra és az előre felforrósított olajba teszem. Bő és meleg zsíradékban érdemes sütni.  Először fedő alatt, majd átfordítva fedő nélkül aranybarnára sütöm. Szalvétára kiszedem.
 A tetejét enyhén megsózom, mehet rá fokhagyma, tejföl, reszelt sajt - kinek mi a kedvence. A férjem például lekvárral ette és nagyon ízlett neki.
Ui.:Természetesen a tésztát hűtőben kell tartani és csak annyit venni ki belőle, amit frissen ki akarunk sütni. 

Megjegyzések

  1. Éreztem, hogy valaki megelőz. Ez a recept van meg nekem is és hétvégére terveztem :)
    Finom egy étel :)

    Nagyon szépek lettek. Én nem tudom ilyen nagyra teríteni.

    VálaszTörlés
  2. Kefirrel még nem csináltam...
    Én is ki fogom próbálni.
    A tészta is eltartható, vagy csak a kész lángos?
    Nagyon szép!!!

    VálaszTörlés
  3. B. először nekem is jóval kisebbek lettek, de anyukám megmutatta hogyan csináljam, így most már szép nagyok. Nagyobb gombócokat tépett és jól széthúzta.

    VálaszTörlés
  4. Szia Andi! A tészta tartható el hűtőben, és csak akkor sütjük ki, amikor fogyasztani akarjuk - még jó melegen:-)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nálunk szombat-vasárnap ez volt az ebéd, mert nagyon szeretjük.

    VálaszTörlés
  6. Huhh, ez is egy olyan étel, amit napokig tudnék enni. :D Nagyon szeretem, fokhagymás tejföllel, sok sajttal!

    VálaszTörlés
  7. Vali! Mi is nagyon szeretjük egy jó kis leves után, vagy reggelire teával.

    Egycsipet tényleg úgy az igazi, picit fokhagymásan, sok-sok sajttal!

    VálaszTörlés
  8. Ezt nem lett volna szabad a diétám alatt elolvasni...

    VálaszTörlés
  9. Notburga egy kicsit azért lehet véteni a diéta alatt is, küldök gyorsan egyet.......

    VálaszTörlés
  10. Csatlakozva Egycsipettel, én ezt hetekig, sőt, bármikor, és olyan fokhagymaszagom lenne tőle, hogy egyedül élném le az életem!:))))))

    VálaszTörlés
  11. Szepyke én is nagyon szeretem a jó fokhagymás ételeket, de vigyázni kell vele, mint ahogy írtad, mert különben......:-))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mákos kókuszos almás szelet liszt és cukor mentes

Pacalpörkölt

Hortobágyi húsos palacsinta