Oroszkrém torta szülinapra


Először is azt szeretném megírni mi az oka annak, hogy ritkábban tudunk jelentkezni, recepteket felrakni. Nem azért, hogy nem akarjuk vagy nem szeretünk vele foglalkozni, sőt nagyon is megkedveltük. Azt hiszem nem egyedül vagyunk akik úgy gondoljuk, hogy egy nagyon jó kis közösség alakult ki, igaz csak virtuálisan.  Kedvenc oldalainkhoz mi is sűrűn be-benézünk, vagy ők látogatnak meg és írnak kedves kommenteket. Egyszerűen csak az időnkbe nem fér bele, nekem azért, mert nemsokára megszületik harmadik gyermekem, Liza pedig másodállást vállalt, tehát teli munkával. De ha van időnk természetesen jelentkezünk, végleg nem tününk el.

Minden kedves új és régi olvasónkat illetve idelátógatót szívesen látunk oldalunkon, jó nézelődést továbbra is receptjeink között, reméljük sikerül mindenkinek kedvére valót találni.

Most pedig nemrég készített tortám receptjét szeretném felrakni, amit ismerősöm 60. születésnapjára készítettem. Az oroszkrém torta receptjét már leírtam itt, de most újra leírom nagyobb adaggal, mert ezt  egy 28 cm-es tortaformához készítettem el.

Hozzávalók:
8 tojásos  vizespiskóta az alaprecept alapján arányosan növelve az adagot

a krémhez:
1,2 l tej
3 cs vaníliáspudingpor
8 ek cukor
5 dkg vaj
6 dl hulala tejszín
10 dkg mazsola
rum

bevonáshoz:
6 dl hulala tejszín

Elkészítése:
A tejben megfőzöm a pudingot és hozzáadom a cukrot. A tűzről félrehúzva hozzáadom a vajat. Ettől a puding nem keményedik meg, sokkal könnyebb vele a bánás. Mikor kihűlt  hozzákeverem a 6 dl a kemény habnak felvert tejszínhez.
Közben a mazsolát rumba beáztatom.
A piskótát felvágom 4-be, de most annyira magasra sikerült. hogy 5-be is feltudtam vágni. Megkenem a krémmel a lapokat és megszórom a mazsolával. Végül vékonyan megkenem a torta külsejét is.
6 dl tejszínt felverem kemény habnak és ezzel feldíszítem a tortát.  Majd a rózsákkal és levelekkel feldíszítem.

A fondant rózsákat pedig Ramimami leírása alapján készítettem.


Megjegyzések

  1. Aniko si Lisa,va asteapta un premiu dragut pentru voi si blogul vostru!
    Tortul este absolut minunat!

    VálaszTörlés
  2. Neked csodás babavárást, Lizának meg jó munkát kívánok. És ha ritkán is nagy-nagy öröm minden egyes receptetek és mindig várom a következőt, ahogy ez a torta is gyönyörűséges

    VálaszTörlés
  3. Nagyon vigyáz magatokra, és további csodás babavárást kívánok én is. Lizának a sok munka mellett, egy kis pihenést kívánok.

    A torta meseszép, mint minden amit készítetek, és nagyon várom mindig az új recepteket.

    VálaszTörlés
  4. Mariana!
    Nagyon szépen köszönjük a díjat!

    Bianka!
    Már mindenki nagyon várja a picurkát.

    Gizi!
    Még 7 hét és ha minden igaz megérkezik a 3. kisfiú is.

    Amint tudunk újra jelentkezünk újabb receptekkel.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mákos kókuszos almás szelet liszt és cukor mentes

Pacalpörkölt

Hortobágyi húsos palacsinta