Bejegyzések

csirkemell címkéjű bejegyzések megjelenítése

Vendégváró rakott csirkemell

Kép
Tökéletes hétvégi fogás, de karácsonykor az ünnepi asztalon is megállja a helyét. Többször megsütöttem már Széll Tamás rakott csirkemell receptjét , de most egy kis módosítással készítettem el. Az eredeti recept is nagyon finom, de így szerintem még ízletesebb és aránylag könnyen elkészíthető. Vendégvárónak is nagyon jó, azért is, mert pár órával előbb vagy előző nap is kisüthetjük. Hidegen nagyon szépen felszeletelhető, fogyasztás előtt kicsit berakjuk a sütőbe vagy a mikróba. Hozzávalók: Kb 80 dkg csirkemell 20 dkg bacon szalonna 4 tojás 25 dkg sajt 2 dl 20 százalékos főzőtejszín 2 gerezd fokhagyma Elkészítése: A csirkemellet felszeletelem, gyengén kikloffolom, majd sózom, borsozom. Egy hosszúkás jénai tálat kibélelem a baconnal úgy, hogy kilógjon az edényből. A csirkemell szeleteket lisztbe, majd felvert tojásba mártom. A bacont meghintem szeletelt sajttal, erre jön a panírozott csirkemell, sajtot teszek rá, majd ismét hús, addig ismétlem, míg el nem fogy a h

Tejszínes mustáros csirkemell

Kép
Este 7-ig dolgozom, így utána már csak egy egyszerűbb, gyors étel elkészítésére van időm. Első olvasásra ezért is találtam nagyon jónak Szepyke Mustáros csirkemell receptjét. Elkészítve igazat adtam neki -  napokig tudnám enni én is, annyira finom. Este 9-kor sikerült lefotóznom ami látszik is, mert nem egy sikerült kép lett. Ilyen későn már nem szoktam enni (elég az amit kóstolgatok főzés közben) így másnapra csomagoltam magamnak. Megállapítottam talán még finomabb lesz másnap, mert a hús a szaftot jobban magába tudja szívni. Hozzávalók 4 fő részére: 1 kg csirkemell 2 fej lilahagyma 2 dl tejszín 20 % vegy 3 dl 10 % 6  ek magos dijone mustár 4 ek olaj só, bors A csirkemellet csíkokra darabolom. A hagymákat nagyobb szeletekre darabolom és az olajon megdinsztelem. Ráteszem a felcsíkozott csirkemellet és fehéredésig pirítom. Sózom, borsozom és ráöntöm a tejszínt, belekeverem a mustárt. Fedő alatt puhára párolom.  Közben elkészítem a köretet. Most durum penne tés

Rántott csirkemell sütőben sütve

Kép
Nem mindig van ideje az embernek a gáztűzhely mellett állni félórákat, ezért is örültem ennek a receptnek, amit a Nosaltyn találtam. Elolvastam a rengeteg hozzászólást és mindenki meg volt elégedve az eredménnyel. Gondoltam ezt nekem is ki kell próbálnom.  Nem csalódtam benne, nagyon szépre és finomra sült, minimális olaj felhasználással és kevesebb idő ráfordítással. Legközelebb is így fogom készíteni.  Hozzávalók: 2 csirkemell (kb. 80 dkg) liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj Érdemes sütés előtt egy-két órával a csirkemelleket fokhagymás tejbe áztatni.   A  husit felszeletelem, kikloffolom, sózom és a szokásos módon bepanírozom. Annyit változtatok rajta, hogy a lisztbe egy kis kanálnyi piros paprikát, a tojásba pedig 1 dl-nyi olajat keverek.  Ha olajat teszünk a tojásba, akkor a hús nem fog kiszáradni, viszont a panír ropogósra sül. A bepanírozott hússzeleteket tepsibe rakom, amit előtte ecset segítségével kicsit beolajozok. Utoljára nem olajoztam be, mert Deliman

Zöldséges csirkemell tésztával

Kép
Végre itt a friss zöldségek időszaka. Nagy kedvencem ez az étel, egyszerű, gyorsan elkészíthető. Lehet fagyasztott zöldségből is készíteni, de a friss  mégis csak más. Hozzávalók: 50 dkg csirkemell filé 1 fej vöröshagyma 25 dkg zöldbab 25 dkg zöldborsó só, bors, majoranna  1 tk pirospaprika orsótészta A feldarabolt vöröshagymát olajon megdinsztelem. Rádobom a felkockázott csirkemellet, fehéredésig pirítom. Belekeverem a zöldbabot, fűszerezem ízlés szerint, rászórom a pirospaprikát. Picit összepirítom, majd kevés vizet öntök rá. Félfövéskor hozzáadom a  borsót is, majd készre főzöm. Közben a szokásos módon megfőzöm a tésztát. Együtt tálalom.

Göngyölt csirkemell hagymás gombás tojással töltve

Kép
Főleg akkor  készítem el ezt a fajta göngyölt húst, ha vendégeket várok, finom is és nagyon jól mutat a sültes tálon. Legutoljára csípős debrecenit daraboltam bele, így nekem még jobban ízlett (imádom a kissé csípős ételeket). Hozzávalók: 4 csirkemell 1 fej vöröshagyma 20dkg-nyi gomba 4 tojás 1 debreceni kolbász 1 cs petrezselyemzöld A vöröshagymát megtisztítom, feldarabolom és kevés zsiradékon megpirítom. Hozzáadom az apróra vágott gombát, ízesítem sóval, borssal és addig párolom, míg a levét el nem forrja. Ekkor hozzáadom a csíkokra darabolt debrecenit és a finomra vágott petrezselyemzöldet. Ezt még egy kicsit párolom, majd hozzákeverem a felvert tojást és készre sütöm. Amíg a töltelék hűl elkészítem a húsokat. A csirkemellet vékonyabb oldalánál kettévágom, vagyis szétnyitom a húst úgy, hogy teljesen nem vágom szét - tehát egybe maradjon. Egyenletes vékonyra kiklopfolom, sózom. Így lesz 4 jó nagy kiklopfolt húsom, amelyekre a tölteléket szétosztom és fel

Zöldséges csirkemell wokban

Kép
Mivel mostanában nem sok időm van a konyhában tevékenykedni, így legtöbbször a gyorsan elkészíthető kajákat választom. Most is azért esett a választásom a wokban elkészíthető csirkehúsira. Az edény különleges kialakítása miatt igen gyorsan elkészíthető benne az étel, ezért érdemes előre mindent összedarabolni. Hozzávalók: 60 dkg csirkemell 1 vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 dl szójaszósz 1 kínai zöldségkeverék (mirelit) 1 bögre rizs Elkészítése: A csirkehúsit felcsíkozom, beleteszem egy edénybe és meglocsolom szójaszósszal. Addig hagyom benne pácolódni, míg a többi hozzávalókat is elkészítem. A vöröshagymát, fokhagymát megtisztítom, feldarabolom. Wokban felforrósítok olivaolajat és a vöröshagymát elkezdem benne pirítani. Hozzáadom a csirkehúst, sózom, borsozom  és együtt pirítom, míg a hús megpuhul. Ekkor rádobom a felaprított fokhagymát és együtt még összepirítom, majd kiszedem tálalótálba. Ezután a visszamaradt szafthoz hozzáadom a zöldségkeveréket (én

Mézes mustáros csirkemell

Kép
Sokat hallottam a mézes mustáros csirkéről, de konkrét receptet nem tudtam. Íme az én verzióm, amit innen onnan hallva végül összehoztam. Egyszerű, gyorsan elkészíthető, mégis nagyon finom vacsorára vagy akár ebédre is. Olyankor készítem amikor nincs kedvem sokat bíbelődni a konyhában, vagy nem sok időm van (miért nem időmilliomos az ember?).     Hozzávalók: 60 - 70 dkg csirkemell 5 dkg vaj 2 dl főzőtejszín 2 ek mustár 1 ek méz 1 gerezd fokhagyma só, bors 1 tk ételkeményítő     Elkészítése: A csirkemellet csíkokra darabolom, a vajon fehéredésig sütöm, majd ráöntöm a szószt, ami a tejszín, mustár, méz (utóbbi két hozzávaló mennyiségét persze lehet változtatni egyéni ízlésnek megfelelően), só, bors és egy gerezd szétnyomott fokhagyma keveréke. Ezzel jól összerotyogtatom, ha kell még egy kis vizet öntök rá és puhára párolom ( kb.10 percig). Végül hideg vízben feloldott keményítővel besűrítem. Köretnek párolt rizst vagy tésztát főzök hozzá.

Csirkemell gombával, ananásszal

Kép
Szeretek csirke- vagy pulykamellből készíteni, mert viszonylag gyorsan kész van és elég változatos, finom kajákat lehet belőlük kihozni. A következő receptet Andinál olvastam, és mivel nekem is megvoltak itthon a hozzávalók időm pedig nem sok volt, így neki láttam gyorsan elkészíteni. Az eredeti recept itt olvasható. Hozzávalók: 8 szelet csirkemell ( pulykamell is lehet) ugyanannyi fej gomba 1 konzerv ananász 1 pohár tejföl 1 tojás  3 ek zsemlemorzsa 20 dkg füstölt sajt só, bors az ízesítéshez Elkészítése: A csirkemellet vékonyra szeletelem, kiolajozott vagy vajazott tűzállótálba helyezem, fűszerezem, majd rárakom a megtisztított gombákat, amit szintén sózom, borsozom. Kicsi vizet öntök alá és berakom a sütőbe. Amíg sül elkészíte m a mártást. Az ananászt eldarabolom, jól lecsurgatom. A tejfölt, a tojást, az ananászt, a reszelt sajt egy részét és a zsemlemorzsát összekeverem, sózom, borsozom és jól eldolgozom. Amikor a hús és a gomba már jól megpuhult ráön

Göngyölt csirkemell ananásszal, baconnal

Kép
Ma a vasárnapi ebéd készítése közben jutott az eszembe - ahogy nézegettem a csirke melléből mit kellene készítenem - hogy karácsonykor általában göngyölt húst is szoktam rakni az ünnepi asztalra. Elkészítettem tehát ezt a viszonylag egyszerű, de mégis finom hústekercset. Eredeti recept sonkaszeletekkel írja, de a  hűtőbe csak baconszalonna volt, ezért azt raktam bele. Megállta a helyét, nagyon pikáns íze lett - családom jóváhagyta, így szerepelhet a karácsonyi menüben. Hozzávalók: 2 nagy csirkemell (kicsontozva) 10 dkg baconszalonna (vagy sonkaszelet) 10 dkg reszelt sajt ananász kompót liszt, tojás, zsemlemorzsa a panírozáshoz Elkészítése: A melleket vékonyabb oldalánál ketté vágtam, vagyis szétnyitottam a húst. Ezt egyenletes vékonyra kiklopfoltam, mindkét oldalát megsóztam. Ráterítettem a baconszalonnát, rá a reszelt sajtot (de lehet szeletben is rárakni a sajtot) és a vékonyra eldarabolt ananászt. Nagyon szorosan feltekertem, fogvájóval összetűztem.

Ananászos pulykamell sajtos besamel mártással

Kép
Hozzávalók: 50 dkg pulykamell a panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa 1 doboz ananászkonzerv a besamelhez: 5 dkg liszt, 5 dkg margarin fél l tej 10dkg reszelt sajt Elkészítése: A pulykamellet kiklopfolom, sózom, panírozom a szokott módon. Ezután forró olajban kisütöm, majd tepsibe helyezem. Az ananászt szétosztom a húsira.  Leöntöm a besamel lel (Ami a következőképpen készül: A margarint felolvasztom, ráteszem a lisztet. Habzásig pirítom. Majd felengedem a tejjel és összeforralom. A tűzről félrehúzva a reszelt sajt felét belekavarom és sóval í zesítem.) és egyenletesen rászórom a maradék reszelt sajtot. Forró sütőben a sajtot rápirítom. Párolt rizs körettel tálalom. Ananász helyett elkészítettem már brokkolival is, amit előtte meg kell főzni.

Rántott husi tejfölösen

Kép
Brigi lányom kedvence. Érdekessége, hogy fordítottan panírozzuk be a húst és kisütése után még a sütőben jó tejfölösen tovább sütjük, amitől isteni finom szaftos, puha lesz. Köretnek krumplisaláta, petrezselymes krumpli, vagy bármilyen zöldségsaláta illik hozzá. Hozzávalók 4 főre : 8 - 10 szelet csirkemell, pulykamell vagy karaj (kb. 80 dkg) 1 nagy tejföl tojás zsemlemorzsa a panírozáshoz E lkészítése : A hússzeleteket először sózom, majd zsemlemorzsán kiklopfolom. Úgy érdemes csinálni, hogy zsemlemorzsát öntök egy neylon zacskóba, belerakom a húst és így klopfolom. Tojásba mártom és hirtelen kisütöm.  Hőállótálba rakom a húsokat, egyenként meglocsolom a tejföllel, amelyet előtte elkevertem kb. 0,5-1 dl vízzel, sóval. Egymás tetejére is rakhatjuk a húst.  A maradék tejfölt még ráöntöm, lefedve 20 percig közepes hőmérsékletű tűzön, majd fedő nélkül még 10-15 percig a sütőben átsütöm.