Bejegyzések

Kenyérlángos avagy Töki pompos

Kép
Nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon lehet kapni a kemencében sült kenyérlángost illetve Töki pompost.   Megkóstolva nekem nagyon megízlett (igaz jó borsos áron lehet kapni), ezért utána néztem házilag hogyan készül.  Először is a jelentése érdekelt.  Eredetileg Szlovák étel, a pompos szó magyarul szakított tésztát jelent, a Töki szó pedig onnan ered, hogy végleges hazai formáját a kemencés kenyérlángosnak a Pest megyei Tökön alakították ki. Régen, amikor a kenyeret készítették a nyers tésztából szakítottak le egy darabot, lepényszerűen ellapítva a kemencébe rakták, félig elősütötték és ami a kamrában található volt (tejföl, sajt, szalonna, hagyma stb.) rárakták, majd együtt készre sütötték. Szegényebb helyeken csak egyszerűen megszórták köménymaggal, kisütötték, majd még melegen fokhagymás zsírral vagy vajjal megkenték. Ezzel elégítették ki a mindig éhes gyereksereget, hisz sokkal előbb kész volt, mint a kenyér.  Tulajdonképpen tehát kenyértésztából készül, a feltétek pedig

Töltött palacsinta rántva

Kép
Vasárnap vendégeket vártunk és többek között  Hortobágyi húsos palacsintát készítettem. Valahogy nem jól számítottam ki a hozzávalókat, a lényeg, hogy üresen maradt egy jó néhány palacsinta. Viszont volt itthon gomba és készítettem egy gombás tölteléket. Megtöltöttem a kimaradt palacsintákat, bepaníroztam és kirántottam. Nagyon kapós lett, melegen és hidegen is kitűnő! Hozzávalók: 6 db sós palacsinta 30 dkg gomba 1 nagy fej vöröshagyma 20 dkg reszelt sajt zöldség zöldje só, bors Elkészítése: A gombát megtisztítom, feldarabolom. A vöröshagymát is megtisztítom, apróra eldarabolom és kevés olajon üvegesre párolom. Rárakom a gombát, sózom, borsozom és együtt még kb. 10 percig párolom. Ha kész a tűzről lehúzom, a reszelt sajtot  és az apróra vágott petrezselyemzöldet hozzákeverem. Megtöltöm vele a palacsintákat, a szokásos módon lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába panírozom, majd forró olajban szép ropogósra sütöm.

Parfétorta

Kép
Íme a másik meglepi tortám, amit szintén Anikó készített. :D  A parfétorta receptje Moha Konyhájában illetve a Kifőztük magazin 5. számában olvasható!  Külön nem írom le, mert ugyanúgy készítette el, talán annyi eltéréssel, hogy a díszítést egyszerűbben oldotta meg, mivel volt másik torta is.  Nagyon jól esett ebben a nyári melegben ez a   jeges édesség , igazán finom és ami nagy előnye, hogy a fagyasztóból bármikor elővehető (már ha marad belőle!) és már meg is van a hűsítő finomság! Tehát még egyszer a recept Mohánál itt található .

Virágkosártorta szülinapra

Kép
Ezt a gyönyörű "virágkosarat" kaptam szülinapomra keresztlányomtól Anikótól. Nagyon meghatódtam, hisz biztos jó munkás lehetett, látszik, hogy szívét-lelkét beleadta. Szerinte csak a fondant és a rózsák kialakítása volt egy kicsit macerás, maga a torta a kókusz kocka receptje alapján készült, amelyet igazán könnyű elkészíteni.  De lássuk csak hogyan készítette a torta alapot: Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt 20 dkg porcukor 1 tojás 1 sütőpor 1,5 dl tej 5 dkg margarin Krém hozzávalói: 3 dl tej 10 dkg kókuszreszelék 1 púpos ek liszt 15 dkg margarin 10 dkg porcukor Elkészítése: A tésztának valókat összeállítom, legalább félóráig kevergetem, majd normál méretű sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöm és 170 fokos sütőben kisütöm. Mikor kihűlt függőlegesen kettévágom. Az egyiket megkenem  a kókuszkrémmel és ráborítom a másik lapot. Tetejét is vékonyan lekenem a krémmel, majd ezt bevonom a fondanttal. Krém készítése : 2 dl tejbe beleönt

Harcsapaprikás túrós csuszával

Kép
Régóta készülök már, hogy a harcsapaprikást elkészítsem, mert én ugyan még nem kóstoltam, de eddig mindenkitől azt hallottam, hogy nagyon finom. A minap aztán egyik ismerősömtől sikerült harcsát szereznem, így tervem valóra válthattam  (az a jó, ha nem nagy terve van az embernek könnyen valóra válthatja:)). Túrós csuszát készítettem hozzá. Hozzávalók: 1 kg harcsafilé 30 dkg füstölt szalonna 2 fej vöröshagyma 2 paprika 1 paradicsom 1 ek törött paprika kevés erőspaprika (vagy erős pirosarany) 1 kis pohár tejföl (1,75 dl) 1 ek liszt a túróscsuszához: 50 dkg csuszatészta 50 dkg túró 4 púpos ek tejföl Elkészítése: A harcsát megtisztítom, fejét levágom. A gerincnél végigvágva lefejtem a húst (filézem), majd  kb. 3x3 cm-es kockára felszelem és besózom.  A füstöltszalonnát felaprítom és zsírjára sütöm. Kiszedem a pörcöt a zsírból, fele zsíron üvegesre pirítom a felkockázott vöröshagymát. A paprikát és paradicsomot is apró kockára darabolom, a ha